2019. 02. 07.

Dr. Vida Zsuzsanna: Sosem volt kérdés, hogy ideggyógyász leszek

„Nem voltak orvos szüleim, nem volt olyan egészségügyi élményem, ami erre a pályára hozott. Egyszerűen borzasztóan érdekelt az idegrendszer, annak működése. Ha valaki a rendelő ajtajától elér az asztalomig és én nem tudom megmondani, mi a problémája, nem vagyok jó neurológus. Amint bejön hozzám egy beteg, maximálisan rá figyelek és már a testbeszéde, az alkata, a mozgása csaknem mindent elárul. A horkolásnak például vannak tipikus testi jelei. Sosem volt kérdés számomra, hogy neurológus leszek, mindig is az idegrendszer érdekelt és szomnológia, azaz az alvászavarok gyógyítása  mint csodálatos új terület elragadott.

A Péterffy Sándor utcai kórház ideggyógyászatán kezdtem, aztán, mikor megszületett a gyermekem, nyugodtabb munkabeosztást kellett választanom. Nagyon jól jött a Honvéd kórház alvásdiagnosztikai központja, ahol az alvásgyógyászatról mindent, amit lehetett megtanultam.
Ez egy nagyon friss terület, hiszen nagyjából ettől az évezredtől kezdve foglalkozunk nevesítve ezzel, pedig az emberek 60-70 százaléka küzd alvási problémákkal. Ennek ellenére még a legsúlyosabb esetekben sem fordulnak szakemberhez. Mert ugye mindenki horkol. Vagy nem tudunk aludni és bekapunk néhány altatót, ezek olyan természetes dolgok. Pedig nem. . Fontos mindennek a végére járni.

Nekem orvosként ez a legfontosabb. Mert látom, amikor valaki eljön, hogy 15 éve alvászavar miatt mindenfélével kezelik, rengeteg gyógyszert kap, már depresszióval is küzd és aztán pillanatok alatt kiderül, hogy mi az ok. Megkapja a célzott kezelést és mintha kicserélték volna. Volt olyan páciensem, akit a családja hozott be, mert autóba sem mert ülni, mindig elaludt. Másnap visszatelefonált, hogy levezetett 150 kilométert és semmi problémája sem volt. Felszabadult és boldog volt. Ezek az igazi szakmai sikerek.

Hiszek abban, hogyha feltárjuk a kiváltó okokat, mindenre van megoldás.


Egy borzasztóan felgyorsult, információkkal, impulzusokkal, stresszel telített világban élünk, ahol sokszor még a bioritmusunk is a feje tetejére áll. Egyáltalán nem meglepő, hogy mind többen küzdenek nemcsak átmeneti, hanem krónikus alvászavarral. Viszont kérjünk segítséget, mert az alvás egy nagyon fontos élettani folyamat, ha pedig ez zavart szenved, ráadásul hosszasan, komolyan rontja az életminőségünket”.

 

Dr. Vida Zsuzsanna

Hasonló bejegyzések