A mozgásszervi betegségek világszerte a legelterjedtebb betegségek közé tartoznak. Felmérések alapján a mozgásszervi betegségek előfordulási gyakorisága lényegesen magasabb, mint bármely egyéb betegségcsoportba sorolt betegség gyakorisága!

 

Gondolta volna, hogy a szív és érrendszeri betegek számához képest 1,5-szer több  mozgásszervi beteg él a fejlett országokban?

A mozgásszervi betegségek között vannak teljesen meggyógyítható betegségek, olyan betegségek is előfordulnak, amelyek akár spontán is meggyógyulhatnak, de nagyon sok a krónikus, időnként fellángoló, jelentős tüneteket és életminőség romlást eredményező betegség, amely jelenlegi tudásunk alapján ugyan nem gyógyítható meg teljesen, de nagyon eredményesen közép és hosszútávon is kezelhető illetve kontroll alatt tartható.

  • tünetek és a mozgásszervi fájdalmak csökkentése
  • mozgáskorlátozottság, illetve a kialakult deformitásoknak a csökkentése
  • az időszakosan fellépő állapotromlások lehetőség szerinti csökkentése, megakadályozása
  • betegség romlásának a késleltetése
  • a betegek életminőségének javítása
  • terhelhetőség és a mindennapi fizikai aktivitások visszaállítása illetve minél nagyobb mértékű elősegítése

A komplex mozgásszervi rehabilitáció egyénre szabott, vagyis a beteg állapotához, szükségleteihez, igényeihez alkalmazkodó folyamat, amely akkor lehet igazán eredményes, ha különböző szakemberek összehangolt, egyeztetett javaslata alapján elkészített rehabilitációs stratégián alapuló tevékenységek folyamata, amely a beteg aktív részvételére, együttműködésére épül.

 

A CMC Déli Klinikán végzett komplex mozgásszervi rehabilitáció keretein belül a hozzánk forduló betegek olyan segítséget kapnak, amelynek a célja az optimális testi, lelki és szellemi szint elérése és megtartása.

önre szabva

Egyedi BIOINFORMATIKAI rendszert állítottunk a gyógyítás szolgálatába – számos kényelmi szolgáltatással.

Hozza létre egyéni profilját a rendszerünkben és a foglalást követően ne felejtse el kitölteni az állapotfelmérő adatlapot, hogy Szakorvosunk előre felkészülhessen a gördülékeny és hatékony vizsgálatra!

tünete van?

Bizonytalan, hogy kihez fordulhatna a panaszával? Segítünk eligazodni!

Tünetegyeztetőnkben könnyedén meghatározhatja, hogy az adott panasz milyen szakághoz tartozik.
Válassza ki az aktuális tünetet vagy betegséget és foglaljon időpontot online, egyenesen a megfelelő Szakértőnkhöz – beutaló nélkül!

A CMC Déli Klinikán leggyakrabban alkalmazott mozgásszervi rehabilitációs kezelési lehetőségek: 

  • Svájci precíziós technológián alapuló kombinált, személyre szabott fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő lökéshullám kezelések
  • Ízületi hialuronsav kezelés az ízületi porckopások kezelésre
  • Sajátvér terápia (PRP kezelés) az ízületek, inak krónikus gyulladásos, degeneratív elváltozásainak a kezelésére

  • Fájdalomcsillapító illetve gyulladáscsökkentő infúziós kezelések
  • Lokális injekciós kezelések, beavatkozások(ízületbe adott orvosi kollagén, hialuron injekciós kezelések, ízületi punkció stb.)
  • Természetes hatóanyagokat tartalmazó injekciós vagy tablettás kezelések
  • Komplex, egyénre szabott  fizioterápiás kezelések:
    •  galvánkezelés
    • szelektív ingeráram terápia
    • elektroforézis
    • diadinamikus áramkezelés
    • iontoforézis
    • interferencia
    • ultrahang kezelés
    • lágylézer kezelés
  • Személyre szabott gyógymasszázs
  • Egyéni gyógytorna kezelések, McKenzie gyógytorna, tartásjavító torna, stabilizáló training
  • Gyógyászati segédeszköz rendelés és betanítás
  • Helyi gyógyszeres kezelések, pakolások

A CMC Déli Klinikán már elérhető a legkorszerűbb terápiás irányelvekkel összhangban a svájci precíziós technológián alapuló kiemelkedően hatékony fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő módszer a mozgásszervi fájdalmak, izommerevség, a nyaki izmokban kialakuló csomók, trigger pontok kezelésére.

A CMC Déli Klinikán alkalmazott kezelések során egyedülállóan hasznosítjuk a radiális lökéshullámok hatásainak a fokozására a precízen célzott, fókuszált lökéshullámok gyógyító erejét is.

A legtöbb egészségügyi intézményben használt hagyományos radiális lökéshullám kezelések során leadott lineáris energia mélyre hatolva fokozatosan veszíti el energiáit, miközben mind a felszíni bőr struktúrákban, mind az izomszövetekben kifejti kedvező hatásait. A fókuszált kezelés pedig precízen célozva egy jól meghatározott, mélyebben elhelyezkedő célpontra összpontosuló, nagy energialeadást biztosít a terápia során.

A kezelések során a bőrön keresztül juttatunk be elektromágneses mezők által gerjesztett nagy erejű hangnyomáshullámokat a kezelni kívánt területre, melyet ultrahang segítségével azonosítunk be. A klinikai tanulmányok alapján a hagyományos, radiális lökéshullám kezeléssel speciálisan kombinált  fókuszált kezelésekkel nagyobb hatékonyság érhető el, hiszen precízen célozva biztosítja a fájdalmas pontokra, gyulladásos elváltozásokra a nagy energiájú lökéshullámok gyógyító erejét a terápia során.

A kezelések kifejezett gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatást biztosítanak. Vezető orvosi szaklapokban megjelent nemzetközi klinikai vizsgálatok adatai bizonyítják azokat a molekuláris szinten zajló folyamatokat, amelyek összessége eredményezi a komplex, precízen célzott (fókuszált) lökéshullám kezelés kedvező hatásait.

A kombinált terápia 80%-os hatékonysággal alkalmazható az izmokban kialakuló csomókaz úgynevezett „myofasciális trigger pont” terápiájában is, melyek kezelésével eredményesen megszüntethetőek a kisugárzó fájdalmak és az izommerevség is.

Az infúziós és injekciós kezelések előnye, hogy a hatóanyagokat közvetlenül a vérkeringésbe juttatjuk (intravénás infúzió vagy intravénás injekció formájában), így:

  • a gyomor-bélrendszer megkerülésével a gyógyszerek hatása sokkal gyorsabban érvényesül, elkezdődik
  • sokkal intenzívebb gyógyszerhatás érhető el
  • akár többféle hatóanyag is kombinálható nagyobb koncentrációban az optimális és gyors hatás eléréséhez

 

Az Ön személyre szabott infúziós és/vagy injekciós kezelésének az elkezdéséhez orvosi javaslat szükséges, minden esetben az Ön kezelőorvosa, vagy a CMC Déli Klinikán rendelő szakorvosaink határozzák meg az Ön számára megfelelő kezelést (a kezeléshez szükséges gyógyszerek/hatóanyagok típusait, mennyiségeit, a kezelés(ek) időtartamát illetve a kezelés eredményességét monitorozó kontroll vizsgálatok időpontjait).

A kezelőorvos előzetesen részletesen tájékoztatja Önt a szükséges infúziós vagy injekciós kezelés(ek) előnyeiről, esetleges kockázatairól, valamint a kezelés elmaradásának a veszélyeiről is.

Az ambuláns infúziós, injekciós kezeléseket Ön elegáns, diszkrét környezetben veheti igénybe a CMC Déli Klinikán.

kezelések kényelmesen, előzetes időpont előjegyzés alapján történnek, Önnek csak arra az időre szükséges befeküdnie, amíg az infúziós kezelés megtörténik, amely általánosságban 30-90 perc az alkalmazott kezeléstől függően (bizonyos hatóanyagok, betegségek, kórállapotok esetében esetlegesen szükséges lehet néhány órás megfigyelés a kezelést követően)

 

A CMC Déli Klinikán alkalmazott különböző infúziós és injekciós kezelések hatásai:

  • gyors és hatékony gyulladáscsökkentés, fájdalomcsillapítás
  • tünetek csökkentése, megszüntetése
  • közérzet javulás
  • teljesítőképesség növekedése
  • általános állapot javulása

 

Az infúziós kezelés(ek) előtt különleges előkészület nem szükséges. A szokásos gyógyszereit a kezelés előtt beveheti, étkezhet, folyadékot fogyaszthat. Az infúziós terápia időtartama általában 30-90 perc (az alkalmazott kezeléstől függően).

Fontos, hogy az infúziós kezelést követően Ön gépjárművet ne vezessen, balesetveszélyes munkát ne végezzen, mert a beadott gyógyszerek befolyásolhatják az ehhez szükséges képességeket!

Amennyiben az injekciós vagy az infúziós kezelést nem a CMC Déli Klinikán dolgozó orvos rendelte el, akkor az időpontfoglaláshoz, bejelentkezés kapcsán szükséges megismernünk, hogy a kezelőorvos milyen injekciós vagy infúziós kezelést rendelt, így kérjük, hogy a kezelésekre vonatkozó javaslatot és az egyéb betegségeinek a dokumentációját mindenképpen hozza magával, mert az ebben szereplő orvosi információk nélkül az infúziós kezelést nem tudjuk megkezdeni!

Amikor az ízületi porckopás olyan fokot ér el, hogy szájon át szedhető gyógyszerekkel már nem lehet kellő mértékben csökkenteni a panaszokat, ízületbe fecskendezett készítményeket alkalmazunk.

A hialuronsav az emberi szövetekben mindenütt megtalálható, természetesen előforduló anyag. Az ízületi folyadék és a porcok fő összetevője, felelős az ízületek kenéséért, így csökkentve az ízületi felszínek közötti súrlódást. Lökéselnyelő tulajdonságával védi a szöveteket a sérülésektől. Ezen tulajdonságainak köszönhetően csökkenti a fájdalmat és javítja az ízületi mobilitást.

 A ízületbe beadott anyag egy átlátszó zselé, amely nagy koncentrációban tartalmaz hialuronsavat, esetenként kondroitin-szulfátot (a porcmátrix szerkezeti eleme) vagy glükóz-amint (természetes gyulladáscsökkentő és szerkezeti elem). 

Az ízületbe fecskendezve ezeket a készítményeket visszaáll az ízület kenése és lökéscsillapítása, csökken a fájdalom.  Ez az injekciós kezelés alternatívája lehet a műtéti beavatkozásnak – mely általában protézis beültetést jelent -, vagy legalábbis időben késleltetheti azt.

Azonnali hatása általában nincs az injekcióknak, inkább lassabb, de elnyújtottabb fájdalomcsillapító, mozgásfunkció-javító hatással rendelkeznek (Symptomatic Slow-Acting Drugs for Osteoarthritis, SYSADOA).

Beadást követően nincs szükség az ízület kíméletére, tehermentesítésére, a mozgás segíti a hatóanyagok eloszlását, így a plusz folyadék okozta feszülés érzés csökkenését.

Kiknek ajánljuk a kezelést:

  • Sportolóknak: az aktív, versenyszerű sport extrém mértékben terheli az ízületeket, növeli a porckopás kialakulásának veszélyét.
  • Megterhelő fizikai munkát végzőknek: azoknál, akik hosszú távon végeznek nehéz fizikai munkát a porckopás tünetei sokkal gyakrabban és hamarább alakulnak ki.
  • Időseknek: Hazánkban a tartós fájdalommal járó porckopás gyakorisága a 65 év felettiek körében 60-75%.
  • Súlytöbblettel küzdőknek: a porckopás a túlsúlyosak közül minden második embert érint.
  • Genetikai hajlammal rendelkezőknek: akiknek a családjában előfordul porckopás, sokkal elővigyázatosabbnak kell lennie, mert a háttérben genetikai hajam bújhat mag.
  • Sérülések, műtéti beavatkozások után: A sérülések, ízületi betegségek, műtétek sokszor szerepelnek a porckopás hajlamosító vagy kiváltó tényezői között.
Csípőízületi hyaluronsav kezelés ortopédiai szakorvosi vizsgálattal   89.000                 
Térdízületi hyaluronsav kezelés ortopédiai szakorvosi vizsgálattal    104.000                 
Egyéb ízületi hyaluronsav kezelés ortopédiai szakorvosi vizsgálattal 74.000   

A PRP a „platelet rich plasma” – vérlemezkében gazdag plazma rövidítése.

A PRP kezelés során a saját vérből kinyert és hatékonyan koncentrált vérlemezkéket használjunk gyógyításra. A PRP nagy mennyiségben tartalmaz több növekedési faktort, melyek nagymértékben elősegítik a szöveti regenerációt és a gyógyulást a gyulladásos, kopásos betegségekben, sérülésekben. A kezelést élsportolók is igénybe vehetik, amikor is biztosítjuk a beavatkozás WADA (Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) által igényelt dokumentációját.

A kezelés során:

  • Csekély mennyiségű vért vesznek a kar vénájából.
  • Ebből a vérből különleges eljárással nyerik ki a vérlemezkékben található regeneráló alkotórészeket.
  • Az így kapott természetes folyadékot egy különleges injekciós eszközzel az érintett területre juttatják.
  • Az újonnan kifejlesztett fecskendő lehetővé teszi a regenerációt és növekedést előidéző fehérjék steril levételét és visszajuttatását, így nyújtva az elérhető legnagyobb biztonságot.

Ezt a módszert használjuk az inak, ízületek krónikus gyulladásos, degeneratív elváltozásainak kezelésénél (pld.:  teniszkönyök, golfkönyök, ugrótérd, sarkantyú, ízületi porckopás). Akutan sérült ínszalagoknál, izomsérüléseknél, trauma következtében fellépő porcsérüléseknél és porcműtétek utáni állapotoknál szintén hatásos.

Nincs felső határa az adható injekcióknak, azonban a tapasztalatok szerint 1-3 injekció lehet szükséges, a kezelések között 1-2 hétnek kell eltelnie. A teljes felépülés egyénenként eltérően 3-6 hét lehet.

A kezelés:

  • biztonságos,
  • kevésbé agresszív, és olcsóbb, mint egy műtét,
  • a szervezet természetes regeneráló rendszerét használja,
  • nem jár hegképződéssel,
  • nincs mellékhatása.

A PRP kezelés eredményeit az alapkutatásokban és a klinikai vizsgálatokban is igazolták.

Sajátvér – PRP – kezelés szakorvosi vizsgálattal 120 000 Ft
  • 2 ízület esetén – 204 000 Ft

A fájdalmas ízület(ek)be, lágyrész(ek)be beadott lokális injekciós kezelés(ek) hatására:

  • sokkal intenzívebb gyógyszerhatás érhető el
  • akár többféle hatóanyag is kombinálható nagyobb koncentrációban az optimális és gyors hatás eléréséhez

Az Ön számára optimális injekciós kezeléshez orvosi javaslat szükséges, minden esetben az Ön kezelőorvosa, vagy a CMC Déli Klinikán rendelő szakorvosaink határozzák meg az Ön számára legoptimálisabb kezelést (a kezeléshez szükséges gyógyszerek/hatóanyagok típusait, mennyiségeit, a kezelés(ek) időtartamát illetve a kezelés eredményességét monitorozó kontroll vizsgálatok időpontjait).

A kezelőorvos előzetesen részletesen tájékoztatja Önt a szükséges injekciós kezelés(ek) előnyeiről, esetleges kockázatairól, valamint a kezelés elmaradásának a veszélyeiről is.

Lokálisan (az ízületekbe, lágyrészekbe) adható úgynevezett szteroid, vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, érzéstelenítő injekciós kezelés(ek) hatására gyors és nagyon hatékony fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés és így a mozgásszervi tünetek eredményes csökkentése/megszüntetése érhető el pl. teniszkönyök, nyáktömlő gyulladás, talpi sarkantyú stb.

Ízületi fájdalom, ízületi betegségek, ízületi gyulladás, arthrosis (artrózis), porckopás esetén a különböző lokálisan alkalmazható hialuronsav készítményekkel végzett injekciós kezelés(ek) hatására:

  • hatékony fájdalomcsillapítás
  • erős gyulladáscsökkentés érhető el
  • valamint a kezelés(ek) elősegíti(k) az ízületek mozgékonyságának a visszanyerését.

A hialuronsav segíti az ízületek mozgását, „megolajozza” az ízületi porcfelszíneket és így lehetővé teszi, elősegíti az érintkező porcfelületek akadálytalan mozgását.

A CMC Déli Klinikán – a porckopás, az ízületi gyulladás és a különböző ízületek érintettségének a  mértékétől függően személyre szabottan alkalmazott hialuronsav injekciós kezelés:

  • segíti a porcsejtek működését
  • megakadályozza a porcréteg elveszítését, a porc további kopását
  • fájdalomcsillapító és
  • gyulladáscsökkentő hatású
  • porc-előanyagot tartalmaz
  • kenőanyagként funkcionálva csillapítja az ízület felszínét ért lökéseket, és elősegíti az ízületek megfelelő működését
  • fokozza a szervezet saját (ún. endogén) hyaluronsav termelését
  • biztonságos, könnyű beadni, könnyen eljut a szövetekhez kis molekulasúlya miatt
  • akár már az első injekció után hatásos és hatása a legtöbb esetben több hónapig tart

Érdemes tudni, hogy a – szúrást leszámítva – a hilauronsav ízületi injekció beadása egyáltalán nem jár fájdalommal. Nemzetközi kutatási eredmények alapján a 3 hónapos hialuronsavas kezeléssel tartósan (12-18 hónapon keresztül) enyhült a fájdalom és javult az ízületi funkció. Enyhébb, korai  elváltozások,  rendellenességek esetén jobb eredmények várhatóak, így fontos a korai diagnózis és a kezelés(ek) időben történő elkezdése!

Lokális hialuronsav kezelés a lágyrészek (pl. ínszalagok)  kezelésére is hatékonyan alkalmazható, hatására:

  • gyorsabb gyógyulás (klinikai vizsgálatokban 35%-kal gyorsabb gyógyulás, a fájdalommentes állapot ill. a sérülésből adódó mozgáskorlátozottság gyorsabb elérése, megszüntetése volt megfigyelhető)
  • a szövetek heg nélküli gyógyulása, a szalagok komplett, teljesebb regenerálódása
  • a fájdalom, a gyulladás és a duzzanat hatékonyabb csökkentése
  • a konzervatív kezelés – R.I.C.E.  azaz pihentetés-jegelés-kompresszió-felpolcolás – eredményességének a jelentős javulása tapasztalható

A készítményeket ízület körüli injekció formájában a sérülés után 48 órán belül kell beadni. Az első injekció beadása után 48 órával ismételten be kell adni. A készítmény együtt alkalmazható a konzervatív – pihentetés-jegelés-kompresszió-felpolcolás – kezeléssel.

A fizioterápia a természet energiáit használja fel és állítja a gyógyítás szolgálatába, sok esetben kiváltva ezzel a gyógyszeres kezeléseket. A fizioterápia magában foglalja:

  • a mechano-terápiát (gyógytornagyógymasszázs)
  • az elektroterápiát (galvánkezelés, iontoforézis, rövidhullám, mikrohullám, ultrahang, diadinamika, interferencia, elektromágneses sugárzás, szelektív ingeráram, TENS)
  • a hidro- és balneoterápiát.

 

A különböző fizioterápiás eljárások vagy ezek kombinációja eredményesen alkalmazható a mozgásszervi fájdalom illetve egyéb mozgásszervi panaszok kezelésében is. Mivel minden beteg és betegség más és más, ezért a javasolt fizioterápiát szakértőink személyre szabottan állítják össze és végzik el minden esetben a beteg aktuális állapotához, panaszaihoz igazítva.

  • galvánkezelés:

A bőrfelület és az elektróda közé nedves anyag (textil, szivacs) kerül. A kezelt testrészen bizsergő áramérzés és átmeneti bőrpír alakul ki. A kezelés javítja a vérkeringést, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású és gyorsítja a szöveti nedvek felszívódását.

Fontosabb alkaImazási területei: idegfájdalmak, ideggyulladások, izomfájdalmak, ízületi fájdalmak, (teniszkönyök, golfkönyök stb), derékfájdalom.

  • szelektív ingeráram terápia:   

 A kezelés csökkenti a fájdalmat, fokozza a vérkeringést. Idegsérülés vagy tartós mozgáshiány miatt meggyengült izom, ill. izomcsoport erősítésére szolgáló kezelés.

  • diadinamikus áramkezelés

Kombinált galvánáram kezelés, amely a galvánáram kezeléssel megegyező hatásokat vált ki, azaz javítja a vérkeringést, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású és gyorsítja a szöveti nedvek felszívódását.

Fontosabb alkaImazási területei: idegfájdalmak, ideggyulladások, izomgörcsök, gerincfájdalom, gerinc kopása.

  • elektroforézis, iontoforézis (iontophoresis)

Kisfrekvenciás galvánáram kezelés, melynek segítségével gyógyszert juttatunk közvetlenül a fájdalmas területre. Gyulladás csökkentő, fájdalomcsillapító, ödéma csökkentő hatása van.

Fontosabb alkaImazási területei: idegfájdalmak, ideggyulladások, izomfájdalmak, ízületi fájdalmak (teniszkönyök, golfkönyök stb.), alagút szindrómák, hegesedések.

  • interferencia kezelés

A kezelés során a középfrekvenciás áram fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, anyagcsere javító, izomgörcsöt (izom spazmust) oldó, keringés fokozó hatását használjuk ki.

  • ultrahang kezelés (sonophorézis)

A kezelés során a kezelőfejből kibocsátott hullámok a szervezetben elnyelődnek, melynek hatására értágulat, helyi vérkeringés fokozódás, a feszes izomzat ellazulása jön létre. Jól használható fájdalomcsillapításra és heges, merev szövetek fellazítására, fájdalmas izomcsomók eloszlatására.

  • lágylézer kezelés

A lágy lézerek segítik a beteg sejtek eredeti funkciójának helyreállítását. Javítják a sejtekben az oxigénellátást, az erek újra képződését, a vérkeringést. Csökkentik a gyulladásokat és az ödémákat valamint a sebek, fekélyek gyógyulási idejét. Alkalmazása megindítja a gyógyulást, fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatású. A lézer kezelés fájdalommentesen, érintés nélkül végezhető, így nem okozhat sérülést. Nem allergizál, nem okoz sugár-, vagy elektromos terhelést, nincs mellékhatása. A kezelés többször ismételhető, gyógyszerekkel és más fizioterápiával jól kombinálható. Eredményesen alkalmazható többek között ízületi és csonthártyagyulladásban, nyakfájdalomban, krónikus ízületi rendellenességekben stb.

Személyre szabott gyógymasszázs

A CMC Déli Klinika® nagy szakmai gyakorlattal rendelkező gyógymasszőr, gyógytornász szakemberei által végzett gyógymasszázs hatására helyileg és reflexes távolhatás révén:

  • kitágulnak az erek, javul a vérkeringés és a masszírozott területen vérbőség alakul ki így az izmok, bőr alatti szövetek több oxigént és tápanyagot kapnak, javul az anyagcsere illetve fokozódik a káros anyagok kiürítése
  • csökken a fájdalom
  • javul az izmok rugalmassága és teljesítőképessége: csökken az izmok feszülése, a túlfeszült, görcsös izmok, izomcsomók ellazulnak
  • csökken a stressz, ellazítja, átmozgatja az izmokat, ízületeket és elősegíti a hatékonyabb regenerálódást, megnyugtató pihenést, alvást

Szakembereink a személyre szabott állapotfelmérés során tájékozódnak a bőr, bőr alatti kötőszövetek, az izomzat illetve az ízületek állapotáról és ennek megfelelően végzik a különböző kezeléseket. A különböző gyógymasszázs technikák kiválóan alkalmazhatóak nemcsak az izomzat ellazítására, hanem az izomzat tónusának a fokozására, az az izomtónus visszanyerésére is.

Ismerje meg a CMC Déli Klinikán végzett  gyógymasszázs változatos formáit!

A gyógytorna az egyik legősibb terápiás ág, melyet a megelőzésben, a gyógyításban, valamint az utóbbi időben a rekreációban és a rehabilitációban is egyaránt alkalmaznak. A fizioterápia konzervatív módszer, mely mozgásszervi-, belgyógyászati-, neurológiai-, és egyéb betegségek megelőzését, gyógyítását célozza.

Milyen problémákra ajánljuk a gyógytornát?

Mindenképpen ajánlott olyan betegeknek, akik mozgásszervi problémákkal, ízületi gyulladással, ízületi kopással, sportsérülésekkel vagy gerincbántalmakkal (derékfájás, hátfájás, nyakfájás) küzdenek. A gyógytorna emellett segít a rehabilitációban, a tartásjavításban, valamint serkenti a vérkeringést is.

A gyógytorna nagyon fontos szerepet játszik a műtétek, balesetek és sportsérülések utáni rehabilitációs időszakban. A két leggyakoribb sportsérülés a bokaszalag szakadás és a térdízületi keresztszalag szakadás. A gyógytorna erősíti az izmokat, biztosítva az ízületek stabilitását. Rendszeres gyógytorna mellett kb. 7-8 hét múlva terhelhető teljesen a sérült ízület.

Mit nyújt a gyógytorna?

Egyéni, személyre szabott gyógytorna programmal várjuk a pácienseket, hiszen így lehet a legeredményesebben kezelni a mozgásszervi problémákat. A gyógytorna magában foglalja a prevenciót, a tartásjavítást, valamint az ízületi mozgásterjedelem javítását is. Klinikánkon a McKenzie gyógytornát is megtanítjuk pácienseinknek, amelynek nagy előnye, hogy akár otthon is lehet alkalmazni, valamint nem igényel különösebb eszköztárat.

A McKenzie gyógytorna

A legtöbben ma hátfájással, derékfájással, nyakfájdalommal és ízületi problémákkal fordulnak orvoshoz. A mozgásszervi megbetegedések jellemzően nemcsak fájdalommal, hanem mozgáskorlátozottsággal is járnak. A betegek arról számolnak be, hogy olyan mindennapi egyszerű dolgok is problémát okoznak, mint a lehajolás a cipő bekötéséhez, vagy egy kabát felvétele. A McKenzie gyógytornát végzők saját maguk tehetnek azért, hogy a fájdalom csökkenjen, a mozgás újra könnyebben menjen, és az állapotuk javuljon.

Milyen gyakorisággal ajánlott a gyógytorna?

Heti kétszer fél óra a leghatékonyabb, de ha van rá lehetőség, akár heti háromszor is ajánlott!

Hogyan zajlik a torna?

A gyógytorna fő feladata az izmok tónusának helyreállítása, az ízületi mozgásterjedelem növelése és a keringés javítása. Gyakorlatok szempontjából a legfontosabb a páciens diagnózisa, kora, neme, súlya, izomtónusa, aktuális állapota. A torna-feladatok nem a tüneteket enyhítik, hanem a fájdalom okát szüntetik meg.

Van-e kockázata a kezelésnek, jár-e fájdalommal?

A gyakorlatok a legnagyobb körültekintéssel zajlanak, gyógytornászunk pedig külön figyelmet fordít arra, hogy a mozdulatok kíméletesek legyenek, és a páciens lehetőleg ne érezzen fájdalmat közben. Mivel mindenkinek egyéni igényei vannak, ezért fontosnak tartjuk, hogy személyre szabva találjuk meg a leghatékonyabb módját a tornának.

Miért válassza a CMC Déli Klinika® gyógytorna programját?

Központunkban gyógytornász- fizioterapeuta személyre szabott gyakorlatokkal várja a gyógyulni vágyókat. Az általa alkalmazott gyógytornával olyan gyakori mozgásszervi betegségeket is eredményesen kezel, mint például a gerincsérv. Gyógytorna programunk számos probléma esetén segíthet, amely az ülő életmódhoz, sportsérüléshez, vagy más elváltozáshoz kapcsolódik.

A kineziológiai tapasz az izmokra felhelyezve, csökkenti a fájdalmat és a gyulladást. Ellazítja a túlhajszolt izmokat, valamint segíti működésüket a nap 24 órájában.

 Alapelv

A test öngyógyító folyamatait egy speciális anyaggal, illetve a hozzátartozó felhelyezési technikával segítse, mely a szervezet receptorait ingerli.

Cél

Nem az egyes mozgások korlátozása, hanem az, hogy lehetővé tegye az ízületek és izmok fiziológiás mozgásait.

Felhasználási lehetőségek

  • fájdalomcsillapítás
  • megelőzés (prevenció)
  • műtét utáni időszak (postoperatív állapot)
  • ortopédia
  • sportfizioterápia
  • neurológia
  • belgyógyászat
  • nőgyógyászat
  • gyermekgyógyászat

Hatás

  •  izomzat normotonizálása
  •  mikrokeringés javítása
  •  nyirokrendszer aktivizálása
  •  izomfunkció segítése
  •  inak és szalagok támogatása
  •  fájdalomcsillapítás

 Tape

Egy kinesio tape rugalmassága 130 – 140%, összehasonlítva az emberi izmok saját nyúlási képességével. Ez a rugalmasság teszi lehetővé az izomminőség normalizálását és a nyirok- és vérkeringés elősegítését. A felhasznált anyagok minősége és a feldolgozás, valamint a szalagok vízálló és légáteresztő tulajdonsága lehetővé teszi a hosszan tartó használatot és kényelmet Ezzel egyidejűleg megőrzi a páciens mozgásszabadságát sportolás, zuhanyzás, úszás, szaunázás közben, nem korlátozza vagy akadályozza a beteget munka vagy más, a mindennapi élethez tartozó tevékenység gyakorlása során.

Felhelyezés

A felhelyezés módjától függően a szalagot nyújtás nélkül, vagy különböző mértékben előnyújtva ragasztják fel. Mielőtt a szalagot felhelyezik és a hordózófóliát eltávolítják, a szalagcsíkot a megfelelő hosszúságúra vágják. Így lehet az I szalag mellett Y és X szalagokat is készíteni.

Eltávolítás

Viszonylag fájdalommentesen eltávolítható, ha a szalag nedves – pl. a zuhany alatt. Eközben a bőrt megfeszítjük és a szalagot a szőrzet növekedésének irányába lehúzzuk.

Kontraindikációk

Az elasztikus taping használatának a mai napig nincsenek ismert mellékhatásai. Mindazonáltal a következő kontraindikációk esetén a kineziotaping használatát mellőzni kell.

  • nyílt sebek
  • még meg nem gyógyult hegek
  • pergamenszerű bőr pikkelysömör
  • Kötőszöveti-zóna keresztcsont (genitális zóna) a terhesség első három hónapjában
  • ismert akril-allergia

Színek

Az elasztikus tape szalagot leggyakrabban négy különböző színben használják. Pink, kék, bézs és fekete. A szalagok sem minőségükben, sem tulajdonságaikban nem különböznek egymástól. Azonos nyúlási képességük van.

Miből készült?

A kineziológiai szalag (kinesio tape, kineziológiai tapasz) elasztikus pamutból készült, mely akril ragasztóréteggel van ellátva, alakja és sűrűsége a valódi bőrhöz hasonlóan lett kialakítva. Izmokra felhelyezve, csökkenti a fájdalmat és a gyulladást.

Ellazítja a túlhajszolt izmokat, valamint segíti működésüket a nap 24 órájában. Teljesen latexmentes, ezért nem veszélyes az érzékeny bőrre. Ideális a gyermekgyógyászatban és az idősgondozásban egyaránt. Használata során nem terheli nyomás a bőrfelszínt, könnyű felhelyezni és kényelmesen viselhető akár 3-5 napig is. Vízálló szerkezete távol tartja a nedvességet, használata közben nem okoz gondot a sem a zuhanyzás, fürdés, sem az úszás. Elősegíti a vér és nyirokkeringést, s ezen keresztül a rehabilitációt és a fájdalomcsillapítást. Szinte minden klinikai esetben használják a sérülések gyógyítására, deréktáji panaszok, ficamok, gerincsérv, térd- és bokapanaszok és még számtalan egyéb panasz kezelésére.

Miért kedvelik a sportolók?

A kinesio tape segíti a vérkeringést, a nyirokfolyadék áramlását, emellett az izmok, ízületek stabilizálására is kiválóan alkalmas. Segítségével az izomgörcsök kialakulását is megakadályozhatjuk, ráadásul gyulladások ellen is hatékonyan alkalmazható. Előnye, hogy viselete kényelmes, a sportolókat pedig nem akadályozza mozgás közben.

Milyen előnyei vannak a kinesio tape-nek? 

A több mint 20 éve eredményesen alkalmazott eszközzel csökkenthető a fájdalom, de emellett a mozgáskorlátozottság is kezelhető vele. Egyaránt használják sportsérülések, gerincferdülés, ízületi problémák, valamint ficamok és húzódások esetén.

Enyhíti a fájdalmat:

A kineziológiai tapasz fájdalomcsökkentő hatású általános sérüléseknél, akárcsak Achilles-ín gyulladás, talpi izomkötegek gyulladása, futók térdsérülése, sípcsont sínbe tétele, térdín húzódások, gyulladt vádli, nyak és vállfájdalmak esetén.

Stabilizál:

Biztosítja, megtámasztja a gyulladt vagy sérült izmokat, ízületeket, inakat a mozgás akadályozása nélkül, ellentétben a kompressziós szalag épp akadályozza azt.

Regenerál:

A tapasz elősegíti a gyorsabb gyógyulást, gyógyszer nélkül. Rovarcsípések és ödéma esetén is ajánlják, mivel természetes módon járul hozzá ezek megszüntetéséhez.

 Hogyan kell alkalmazni a tapaszt?

A tapasz szakszerű felhelyezéséhez gyógytornász segítségére van szükség.

A kineziológiai tapasz az izmokra felhelyezve, csökkenti a fájdalmat és a gyulladást. Ellazítja a túlhajszolt izmokat, valamint segíti működésüket a nap 24 órájában.

 Alapelv

A test öngyógyító folyamatait egy speciális anyaggal, illetve a hozzátartozó felhelyezési technikával segítse, mely a szervezet receptorait ingerli.

Cél

Nem az egyes mozgások korlátozása, hanem az, hogy lehetővé tegye az ízületek és izmok fiziológiás mozgásait.

Felhasználási lehetőségek

  • fájdalomcsillapítás
  • megelőzés (prevenció)
  • műtét utáni időszak (postoperatív állapot)
  • ortopédia
  • sportfizioterápia
  • neurológia
  • belgyógyászat
  • nőgyógyászat
  • gyermekgyógyászat

Hatás

  •  izomzat normotonizálása
  •  mikrokeringés javítása
  •  nyirokrendszer aktivizálása
  •  izomfunkció segítése
  •  inak és szalagok támogatása
  •  fájdalomcsillapítás

 Tape

Egy kinesio tape rugalmassága 130 – 140%, összehasonlítva az emberi izmok saját nyúlási képességével. Ez a rugalmasság teszi lehetővé az izomminőség normalizálását és a nyirok- és vérkeringés elősegítését. A felhasznált anyagok minősége és a feldolgozás, valamint a szalagok vízálló és légáteresztő tulajdonsága lehetővé teszi a hosszan tartó használatot és kényelmet Ezzel egyidejűleg megőrzi a páciens mozgásszabadságát sportolás, zuhanyzás, úszás, szaunázás közben, nem korlátozza vagy akadályozza a beteget munka vagy más, a mindennapi élethez tartozó tevékenység gyakorlása során.

Felhelyezés

A felhelyezés módjától függően a szalagot nyújtás nélkül, vagy különböző mértékben előnyújtva ragasztják fel. Mielőtt a szalagot felhelyezik és a hordózófóliát eltávolítják, a szalagcsíkot a megfelelő hosszúságúra vágják. Így lehet az I szalag mellett Y és X szalagokat is készíteni.

Eltávolítás

Viszonylag fájdalommentesen eltávolítható, ha a szalag nedves – pl. a zuhany alatt. Eközben a bőrt megfeszítjük és a szalagot a szőrzet növekedésének irányába lehúzzuk.

Kontraindikációk

Az elasztikus taping használatának a mai napig nincsenek ismert mellékhatásai. Mindazonáltal a következő kontraindikációk esetén a kineziotaping használatát mellőzni kell.

  • nyílt sebek
  • még meg nem gyógyult hegek
  • pergamenszerű bőr pikkelysömör
  • Kötőszöveti-zóna keresztcsont (genitális zóna) a terhesség első három hónapjában
  • ismert akril-allergia

Színek

Az elasztikus tape szalagot leggyakrabban négy különböző színben használják. Pink, kék, bézs és fekete. A szalagok sem minőségükben, sem tulajdonságaikban nem különböznek egymástól. Azonos nyúlási képességük van.

Miből készült?

A kineziológiai szalag (kinesio tape, kineziológiai tapasz) elasztikus pamutból készült, mely akril ragasztóréteggel van ellátva, alakja és sűrűsége a valódi bőrhöz hasonlóan lett kialakítva. Izmokra felhelyezve, csökkenti a fájdalmat és a gyulladást.

Ellazítja a túlhajszolt izmokat, valamint segíti működésüket a nap 24 órájában. Teljesen latexmentes, ezért nem veszélyes az érzékeny bőrre. Ideális a gyermekgyógyászatban és az idősgondozásban egyaránt. Használata során nem terheli nyomás a bőrfelszínt, könnyű felhelyezni és kényelmesen viselhető akár 3-5 napig is. Vízálló szerkezete távol tartja a nedvességet, használata közben nem okoz gondot a sem a zuhanyzás, fürdés, sem az úszás. Elősegíti a vér és nyirokkeringést, s ezen keresztül a rehabilitációt és a fájdalomcsillapítást. Szinte minden klinikai esetben használják a sérülések gyógyítására, deréktáji panaszok, ficamok, gerincsérv, térd- és bokapanaszok és még számtalan egyéb panasz kezelésére.

Miért kedvelik a sportolók?

A kinesio tape segíti a vérkeringést, a nyirokfolyadék áramlását, emellett az izmok, ízületek stabilizálására is kiválóan alkalmas. Segítségével az izomgörcsök kialakulását is megakadályozhatjuk, ráadásul gyulladások ellen is hatékonyan alkalmazható. Előnye, hogy viselete kényelmes, a sportolókat pedig nem akadályozza mozgás közben.

Milyen előnyei vannak a kinesio tape-nek? 

A több mint 20 éve eredményesen alkalmazott eszközzel csökkenthető a fájdalom, de emellett a mozgáskorlátozottság is kezelhető vele. Egyaránt használják sportsérülések, gerincferdülés, ízületi problémák, valamint ficamok és húzódások esetén.

Enyhíti a fájdalmat:

A kineziológiai tapasz fájdalomcsökkentő hatású általános sérüléseknél, akárcsak Achilles-ín gyulladás, talpi izomkötegek gyulladása, futók térdsérülése, sípcsont sínbe tétele, térdín húzódások, gyulladt vádli, nyak és vállfájdalmak esetén.

Stabilizál:

Biztosítja, megtámasztja a gyulladt vagy sérült izmokat, ízületeket, inakat a mozgás akadályozása nélkül, ellentétben a kompressziós szalag épp akadályozza azt.

Regenerál:

A tapasz elősegíti a gyorsabb gyógyulást, gyógyszer nélkül. Rovarcsípések és ödéma esetén is ajánlják, mivel természetes módon járul hozzá ezek megszüntetéséhez.

 Hogyan kell alkalmazni a tapaszt?

A tapasz szakszerű felhelyezéséhez gyógytornász segítségére van szükség.

A manuál terápia mozgásszervi betegségek (műtét, illetve gyógyszer nélküli) gyógyítására alkalmas módszer.

A manuál terápia egy magas szintű diagnosztikai és terápiás módszer, amely a gerinc és végtagproblémák orvoslására dolgoztak ki.

Ez a módszer tüneti terápia helyett, oki terápiára törekszik, vagyis feltérképezi, hogy a panaszok miért jöttek létre és megszünteti az okokat, így tartós állapotjavulást biztosít.

A kezelés a páciens alapos ortopédiai kivizsgálásával kezdődik. Megvizsgáljuk a páciens tartását, az esetleges deformitásokat, aszimmetriákat, a gerinc formáját és mozgásterjedelmét, a csigolyák mozgásait, a végtagízületek mozgathatóságát, az izmok állapotát, erejét, nyújt hatóságát. Fontos a páciens mindennapjainak, szokásainak feltérképezése a munkahely, hobby, sportolási szokások, táplálkozás, folyadékfogyasztás vonatkozásában.

A terápia komplex:

tartalmaz előkészítő lágyrész technikákat, masszázsfogásokat, majd mobilizációs és manipulációs technikákkal az ízületek megfelelő mozgását állítjuk helyre. Célirányos (erősítő, nyújtó jellegű) gyakorlatokkal stabilizáljuk az elért javulást. A pácienst ergonómiai tanácsokkal látjuk el, hogyan célszerű beállítani munkahelyén az asztalt, széket, monitort, klaviatúrát, egeret, ha emelnie kell, azt hogyan tegye gerinckímélő módon. Javaslatot teszünk a megfelelő sport, mozgásforma kiválasztására.

Alkalmazási területek:

  • Gerincproblémák
  • Hátfájdalom, csípőfájdalom, derékfájdalom
  • Könyökfájdalom, végtagfájdalmak
  • Lábba sugárzó fájdalom
  • Nyakfájdalom, vállfájdalom
  • Mozgás beszűkülés, elmerevedés
  • Mozgásszervi eredetű fejfájás
  • Sportsérülések
  • Műtét utáni mozgás beszűkülés
  • Sportolók gerincének karbantartás

 

Milyen betegségeknél nem alkalmazható manuál terápia?

A manuál terápia alkalmazása ellenjavallt: tumoros betegeknél, traumás eltéréseknél, gyulladásos folyamatokkor, lázas, influenzás állapotnál, oszteoporózisban szenvedőknél, vérzékenyeknél, agyi és egyéb érbetegségekben szenvedőknél.

Mi a különbség a csontkovács és a manuál terapeuta között?

Alapvető különbség, hogy a “csontkovács” nem végez el egy sor olyan vizsgálatot, amit nem is tud gyógytornász, orvos diploma hiányában. Ne felejtsük el, az egyetem elvégzése után a manuál terapeuták további három évig tanulják a szakma fortélyait. Ezt a tanulási folyamatot semmivel nem lehet pótolni.
A csontkovács vizsgálat, ultrahang, orvosi lelet, MR kiértékelésének hiányában és egyénre szabott komplett kezelési terv felállítása nélkül, néhány erőteljes mozdulattal, manipulációval – durva fogásokkal – támadja a fájdalmas – problémás területet, nem kezel ok-okozati összefüggéseket, nem foglalkozik az alapprobléma és az elváltozások megkülönböztetésével és célzott kezelésével. Nincs anamnézis felvétel, inspekció, palpáció, aktív és passzív mozgás vizsgálat, nincs szegmentális vizsgálat sem, amellyel megkülönböztetné a hypermobil és a blokkolt szegmenseket, s ez alapján csak a blokkot kezelné és a hypermobilitást nem fokozná. A manipulációk által oldott blokkok célzott tornagyakorlatok – stabilizálás és nyújtás nélkül hamarosan visszaállnak, a hypermobil szegmensek a helytelen diagnózis miatt egyre hypermobilabbá válnak, és a későbbiekben ezek is fájdalmat okoznak.

No data was found
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése...
Mit érdemes tudni a hosszú lefolyású COVID-19 betegségről?
Mit érdemes tudni a hosszú...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19...

Cookie szabályzat

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az oldal böngészésével elfogadja a sütik használatát.