Nem meglepő módon, a merevedési problémák számos negatív pszichológiai következménnyel járnak: alacsony önbecsüléshez, szorongáshoz és akár depresszióhoz is vezethetnek. Azonban széleskörű, új kutatási eredmények szerint a pszichológiai megterhelés mellett fizikai egészségkárosodással is fenyegethet ez az állapot.

Már korábbi kutatások is felvetették, hogy a merevedési zavarban szenvedő férfiak nagyobb kockázatnak vannak kitéve a szív és érrendszeri betegségek szempontjából, amelyet most egy amerikai kutatócsoport kiterjesztett kutatása, több vizsgálat adatainak a részletes elemzésével megerősített.

A floridai kutatócsoport 28 vizsgálat adatait elemezte és szoros összefüggést fedezett fel a merevedési zavar és az erek belső falát borító sejtek (ún. endothel sejtek) működése között, amelynek következtében az ér nem képes megfelelően tágulni, és emiatt képtelen fenntartani a vér szükséges áramlását. Az endothel sejtek működészavara korai jele az érelmeszesedésnek (ateroszklerózisnak), melynek folyamán az erek falára koleszterin plakkok rakódnak, tehát ez a folyamat potenciális veszélyforrása lehet a szívinfarktusnak és az agyi keringészavarnak (agyvérzés, stroke).


A kutatók megállapítása szerint ezek az összefüggések függetlenek voltak a résztvevők korától, a vizsgálat minőségétől, módszerétől és felhasznált irodalom kiadásának évétől.

A vizsgálat eredménye azt indikálja, hogy a merevedési zavarral rendelkező férfiakban nagyobb eséllyel azonosítható szív és érrendszeri elváltozás.A kutatók hozzátették, hogy eredményeik alapján javasolt a merevedési zavarban (erektilis diszfunkcióban) szenvedő férfiak precíz, személyre szabott kardiovaszkuláris kivizsgálása és a kezelés gyors kezdeményezése, beleértve a fiatal korosztályt is.

Az amerikai egyetem kutatói hozzátették, hogy a merevedési zavar fennállása megemeli a jövőben bekövetkező szív-érrendszeri események kockázatát, különösen a közepes rizikójú csoportba tartozó férfiakban, és mindez a jövőben lehetőséget kínál arra, hogy fejlesszék a szív-érrendszeri betegségek személyre szabott megelőzését segítő kardiovaszkuláris prevenciós stratégiákat. Ezek az eredmények különösen a fiatalabb férfiak számára fontosak, akik merevedési funkciózavar tünetei esetén kisebb eséllyel kerülnek szív-érrendszeri kivizsgálásra, mint idősebb társaik.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a merevedési zavar korai indikátora lehet a (még egyébként tünetmentes) szív és érrendszeri rendellenességeknek, ezért lényeges mindkét probléma precíz kivizsgálása és komplex kezelése!

A CMC Déli Klinika® svájci precíziós technológiával, kiváló szakemberekkel és diszkrécióval segíti a gyors gyógyulást, a szorongás mentes, örömteli szexuális életet!

Kapcsolódó cikkeink, érdekességek:

Mit tegyek asztmásként a koronavírus idején?
Mit tegyek asztmásként a koronavírus idején?
Fontos, hogy zihálás, száraz köhögés, légszomj esetében, mely nem jár lázzal, hőemelkedéssel, gondoljunk az asztmára a koronavírus járvány idején is!
A hajhullásról orvosi szemmel
A hajhullásról orvosi szemmel
Mégis milyen szerepet játszik a pajzsmirigy hormonok egészsége a hajhullásnál? Cikkünkből ez is kiderül...
Mit érdemes tudni a száraz köhögéssel járó mellkasi fájdalomról
Mit érdemes tudni a száraz köhögéssel járó mellkasi fájdalomról
A köhögés egy természetes jelenség, segít megtisztítani a légutakat az irritáló anyagoktól. Számos tényező állhat a száraz köhögés hátterében...
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése...
Mit érdemes tudni a hosszú lefolyású COVID-19 betegségről?
Mit érdemes tudni a hosszú...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19...

Cookie szabályzat

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az oldal böngészésével elfogadja a sütik használatát.