„Gyerekkorom óta az orvoslásban élek. Apukám kézsebész, édesanyám egy 10 ezer fős körzet gyermekorvosa volt. Naponta láttam azt a fajta szakmai szeretetet, kitartást, szorgalmat és persze türelmet, amivel még a legreménytelenebb helyzet is megoldható. És azt a szemléletet, hogy a beteg legyen mindig a középpontban.

Én még amolyan ’régi generációs’ orvos vagyok, akinek tényleg egyetlen dolog számít: a beteg.

Ugyan a gyerekkörzetet vettem volna át anyukámtól, de a gyulai kórházban az ottani főorvos szárnyai alatt rengeteg neurológiai kis beteget láttam és ez a terület nagyon megfogott. Aztán rájöttem, hogy több a feladat a felnőttek terén, ők sokkal bonyolultabbak és ezért szakmailag komoly kihívást jelentenek. Gyuláról Székesfehérvárra kerültem, ahol 300 ezer fős terület neurológiai ellátásáról kellett gondoskodnunk. Ott mindent láttam, mindent el is vállaltam, nagyon sokat tanultam, de kicsit elfáradtam.

A Dél-Pesti kórházban is és most a Honvéd kórházban a szakma meghatározó szakemberei mellett dolgoztam, dolgozom most is. Vagyis nemcsak a legnagyobbaktól, de a saját területükön az úttörőktől tanulhattam, tanulhatok. Mindegyikük sajátos szempontból közelít az idegrendszeri betegségekhez, éppen ezért nemcsak rengeteg tapasztalatot, de sokféle látásmódot és megoldást is tanultam tőlük.

Viszont minden beteg számomra kihívás, akár 5 perc, akár ha hetekig kell keresnünk a fájdalom okát. Egyik páciens sem gyógyítható rutinból, még két epilepsziás roham sem egyforma. Minden beteggel más-más életfázisában találkozunk, éppen ezért fontos, hogy mindent pontosan megismerjünk. Sokszor teljesen értelmetlenül kínlódunk akár évekig a fájdalommal, hiszen ezek megszüntethetőek.

Azért fontos a neuropáthiás fájdalmat fölismerni, mert ennek a típusnak a kezelésére a szokványos fájdalomcsillapítók nem alkalmasak, a betegek csupán kis százalékánál csökken részlegesen a fájdalom, ráadásul az ilyen kezeléseknek mellékhatásai is lehetnek. És mindez így is csak tüneti kezelés. Volt olyan betegem, aki hat gerincműtét után került el hozzám, addig nem ismerték fel, hogy idegi okai vannak a fájdalmának. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk a kiváltó okot, mert pontos diagnózis nélkül nincs tartós gyógyulás. Ehhez pedig TEAM-munka kell, vagyis több szakma összehangolt munkája”.

Dr. Vághy Beatrix

Kapcsolódó cikkeink, érdekességek:

Dr Csóka Miklós: Nekem minden nap siker, ha valakinek segíteni tudtam
Dr Csóka Miklós: Nekem minden nap siker, ha valakinek segíteni tudtam
„Gyerekkorom óta vonzott az emberi test működése, a folyamatos változás, a gyors és lassú döntések változatossága. Kezdetben belgyógyász akartam le...
Dr. Doros Attila: Csapatmunkában és alázattal a betegek felé, csak így lehet
Dr. Doros Attila: Csapatmunkában és alázattal a betegek felé, csak így lehet
„Nem mondhatom, hogy mindig is orvosnak készültem, sőt! Az egyetemen is csak kerestem a helyem, de még a diplomával a kezemben sem láttam, hogy akk...
Dr. Kunos László: Tisztességgel, emberséggel ellátni a beteget, nekem ez a legfontosabb
Dr. Kunos László: Tisztességgel, emberséggel ellátni a beteget, nekem ez a legfontosabb
Dr. Kunos László: Nagyon sok súlyos rendellenesség is előjöhet alvás közben, a ritmuszavartól a refluxig rengeteg probléma...
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése...
Mit érdemes tudni a hosszú lefolyású COVID-19 betegségről?
Mit érdemes tudni a hosszú...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19...

Cookie szabályzat

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az oldal böngészésével elfogadja a sütik használatát.