A májfoltok a túlzott melanin termelés következményeiként alakulnak ki.
Amikor a bőr intenzív napsugárzásnak van kitéve, a szervezet több melanint termel, mely a bőr színét meghatározó festékanyag. Szerepe a bőrben, hogy  védjen  ultraibolya-sugárzás káros hatásaitól. Az extra melanin termeléssel felszaporodó, elsősorban barna, esetenként sárgásbarna vagy kékesszürke pigmentek okozzák ezeket a jól ismert foltokat. Nevezhetjük öregségi foltnak, pigmentfoltnak, vagy szakmai nyelven solaris lentigo-nak, melyben a Hölgyek 90%-a érintett 20 és 50 éves kor között.

Zavaró apróság a bőrön, vagy életveszélyes jelzés?

Az említett foltok főként a napsugárzásnak kitett területeken jelennek meg: az arcon, nyakon, vállakon, karokon, kézfejen, lábfejen. Továbbá a terhesség – a hormonális változások következtében – is hajlamosít a kialakulásukra, ekkor gyakran melazma-ként emlegetik.

A probléma azonban az, hogy a májfoltokat nem egyszerű megkülönböztetni a melanomától, vagyis a festéksejtes bőrráktól, amely a bőr egyik legrosszindulatúbb daganata!

Mert a májfolt(ok) gyakran egy rákmegelőző állapothoz, az úgynevezett aktinikus keratosis-hoz hasonlíthat(nak), így a szakorvosi vizsgálat, véleményezés​ és rendszeres nyomon követés életet menthet!

Amennyiben a nyári hónapokat követően észreveszünk magunkon  újonnan megjelenő pigmnetfoltokat, mindenképpen érdemes felkeresni egy megfelelő Szakértőt! Rosszindulatú elváltozások esetén kiemelkedően fontos a korai stádiumban való diagnosztizálás és az idejében elkezdett kezelés!

💡👩‍⚕️
A CMC Déli Klinika® szakértői csapata Dr. Liszkay Gabriella Professzor Asszony vezetésével kiemelten fontosnak tartja a bőrrák megelőzését, korai felismerését és komplex kezelését. 

Esztétikai bőrsebész specialistáink szükség esetén segítséget nyújtanak a gyanús anyajegyek szakszerű eltávolításában.

Indexkép forrása: monster.ca

Kapcsolódó cikkeink, érdekességek:

Vigyázat, a szexepil veszélyessé válhat…
Vigyázat, a szexepil veszélyessé válhat…
Bőrünk a legnagyobb tömegű és a külvilággal legnagyobb felületen érintkező szervünk. Sok mindent elárul rólunk: tükrözi testi-lelki egyensúlyunkat,...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
Új tanulmányok szerint a D-vitamin támogatja az immunrendszert és így csökkentheti a COVID-19 kialakulásának esélyét....
Mit érdemes tudni az atípusos tüdőgyulladásról?
Mit érdemes tudni az atípusos tüdőgyulladásról?
Az atipikus tüdőgyulladás az alsó légutakat érintő fertőzés. A kórokozó baktériumok általában kevésbé súlyos tüneteket generálnak...
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése...
Mit érdemes tudni a hosszú lefolyású COVID-19 betegségről?
Mit érdemes tudni a hosszú...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19...

Cookie szabályzat

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt biztosítsa. Az oldal böngészésével elfogadja a sütik használatát.