Szerencsésnek érzem magam, hiszen a Debreceni Orvostudományi Egyetem elvégzése után a hazai idegsebészet legnagyobb „neveitől” tanulhattam a szakmát. Hosszabb-rövidebb ideig dolgoztam Dóczi Tamás és Bognár László Professzor Úrral, valamint Barzó Pál Professzor Úr és Horváth Zoltán Főorvos is eltérő területen adtak rendkívül nagy lendületet a szakmai előmenetelemnek és inspirációt a folyamatos fejlődés iránt. A közben szerzett tacit tudás higgadt hozzáállást, alázatot kölcsönzött az egyre komplexebb műtétek elvégzéséhez, mellyel párhuzamosan a manuális fejlődésem nagyságrendekkel gyorsabbá vált.
Még gyermekkoromban megtörtént az elköteleződés az orvosi szakma iránt és a tény, hogy hosszú generációk óta én vagyok az első orvos a családban, a tapasztalatom bővülésével egyre nagyobb felelősséget is jelent. Egy olyan elvárást saját magammal szemben, ami a szakmai igényességet a beteg gyógyításának szolgálatába állítja. Ez a filozófia tartja fenn a folyamatos fejlődés iránti vágyamat és ugyanez a szemlélet irányítja a fókuszt a betegségek mögött rejtőző emberre, hiszen végső soron munkánk minőségének mércéjével emberi sorsokon változtathatunk pozitívan.