További blog bejegyzéseink

Nemzetközileg is elismert szakorvosaink által összeállított cikkek.

Bőrünk a legnagyobb tömegű és a külvilággal legnagyobb felületen érintkező szervünk. Sok mindent elárul rólunk: tükrözi testi-lelki egyensúlyunkat, életmódunkat, korunkat, sőt még a személyiségünkről is árulkodik.

Mindenki a saját bőrén tapasztalhatja, hogy szinte minden nyomot hagy rajta. Meglátszik, ha idegesek vagyunk, amikor félünk, vagy szorongunk, izgulunk, vagy éppen kiegyensúlyozottak és boldogok vagyunk. Bőrünk tükrözi a hormonális változásokat, a szervezetünkben lezajló kóros folyamatokat is. A különböző anyagcsere és egyéb szisztémás (azaz a teljes szervezetünket érintő) betegségek gyakran okozhatnak bőrproblémákat, különböző bőrelváltozásokat, nem is beszélve a bőrgyógyászati betegségek sajnos igen széles palettájáról és az életmódunkról, amelynek a bőrünkre gyakorolt hatása(i)  egyértelműek.

Vigyázat, a szexepil veszélyessé válhat…

Bőrünk mind nagyságában, mind felépítésében mind pedig működésében összetett szerv, amely egyedülálló módon közvetlen kapcsolatban áll a test és a lélek valamennyi funkciójával. Mindezek miatt (is) fontos, hogy védjük és vigyázzunk rá!

Évszaktól függetlenül kiemelten fontos, hogy bőrünket rendszeresen és alaposan átvizsgáljuk és ha elváltozást találunk rajta akkor célszerű bőrgyógyász szakorvoshoz fordulni, hiszen például egy anyajegy lehet egy teljesen ártalmatlan szexepil, de akár a bőrrák egyik legrettegettebb formája is! Az amerikai Mayo Klinika szakemberei – közel 140 000 ember adatainak az elemzése alapján – azt állapították meg, hogy az 1970-es évekhez képest az elmúlt évtizedben a festéksejtes bőrrák/melanoma előfordulása drámai mértékben, 24-szeresére (!) növekedett a fehér bőrű nők és 4,5-szeresére a 40-60 év közötti fehér bőrű férfiak esetében.

A bőrrák sok szempontból civilizációs betegségnek is tekinthető, hiszen az életmódunk alapvetően befolyásolja a kialakulását:

  • a környezetszennyezés miatti ózonlyukakon akadálytalanul hatol át az UV sugárzás
  • egyre többen utaznak télen is meleg, napfényben gazdag üdülőhelyekre, ahol igyekeznek gyorsan lebarnulni és az áhított, „divatos barna bőr” gyors elérése miatt figyelmen kívül hagyják a figyelmeztetéseket és mellőzik a fényvédelmet
  • a „biztonságos” szolárium szlogen miatt különösen a fiatal nők tömegei károsítják a bőrüket, kevesen tudják, vagy veszik figyelembe, hogy 10 perc szoláriumozás UV dózisa megegyezik egy egész napi, fényvédelem nélküli, nyári napozással. A fénycsövek által kibocsátott sugarak hatására genetikai módosulás történik a DNS-ben, így a melanint termelő sejtek kontrollálatlanul osztódni kezdenek. Ezek a környezeti hatások az utóbbi években megháromszorozták a legagresszívabb bőrrák, a melanoma előfordulását a 20-30 éves nők körében is!

Mindezek miatt fontos tudni, hogy a bőrrák a legegyszerűbben, legolcsóbban szűrhető daganatos betegség, amely korai stádiumban felismerve gyógyítható! Sajnos jelenleg átlagosan körülbelül minden negyedik beteg életét nem lehet megmenteni, annak ellenére, hogy a kezdődő bőrrák önvizsgálattal és rendszeres szűrővizsgálattal korai stádiumban diagnosztizálható és a bőrelváltozás eltávolításával  tökéletes gyógyulás érhető el.

💡👩‍⚕️

A CMC Déli Klinika® szakértői csapata Dr. Liszkay Gabriella Professzor Asszony vezetésével kiemelten fontosnak tartja a bőrrák megelőzését, korai felismerését és komplex kezelését. 

Esztétikai bőrsebész specialistáink szükség esetén segítséget nyújtanak a gyanús anyajegyek szakszerű eltávolításában.

Kapcsolódó cikkeink, érdekességek:

Túlsúly és a COVID-19
Túlsúly és a COVID-19
Túlsúllyal küzdök- fokozottan veszélyeztetett vagyok?
A zöld leveles zöldségek valóban védik a májat?
A zöld leveles zöldségek valóban védik a májat?
Az Országos Tudományos Akadémia folyóiratban megjelent új kutatások igazolták, hogy a zöld leveles zöldségek...
Mit érdemes tudni a COVID-19 és COPD kapcsolatáról?
Mit érdemes tudni a COVID-19 és COPD kapcsolatáról?
A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) a tüdőben lévő légutak irreverzibilis gyulladását okozza, amely elzárhatja a légutakat...

Tisztelt Pácienseink!

A hatósági rendelkezésekkel összhangban:

– A klinikán tartózkodás ideje alatt az orrot és szájat eltakaró maszk használata valamint belépéskor a kihelyezett alkoholos kézfertőtlenítő használata kötelező!

– A vizsgálatok előtt kötelező az online vagy a recepción található állapotfelmérő kérdőív kitöltése! Légúti megbetegedés illetve COVID-19 betegség tüneteit mutató páciensek kizárólag abban az esetben vehetik igénybe ellátásainkat, ha a klinikánkon elvégzett COVID-19 antigén gyorsteszt eredménye negatív. Az antigén gyorsteszt 6 000 forintos költsége a páciens által térítendő.

– Intézményünkbe mozgásában korlátozott, illetve fogyatékkal élő betegek kísérőjeként maximum 1 fő léphet be. A kísérőnek a páciensekkel azonos előszűrésen kötelező részt venni!

– Invazív beavatkozásra (pl. endoszkópos vizsgálat) érkező páciensek esetében, ha a páciens nem kapott COVID-19 vakcinát, vagy a 2. oltás után nem telt még el 2 hét, akkor az intézményünkben 48 órán belül elvégzett PCR teszt negatív eredménye szükséges az ellátás igénybevételéhez.

– A tüdő légzésfunkciós vizsgálatához a klinikánkon a vizsgálat előtt elvégzett antigén gyorsteszt negatív eredménye szükséges. A vizsgálathoz szükséges antigén gyorsteszt 6 000 forintos költsége a páciens által térítendő.

Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése
Szaglászavarok, poszt-COVID szagláscsökkenés kivizsgálása, kezelése...
Mit érdemes tudni a hosszú lefolyású COVID-19 betegségről?
Mit érdemes tudni a hosszú...
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19 rizikóját?
A D-vitamin csökkentheti a COVID-19...