Kombinált alvás alatti endoszkópos vizsgálat és rádiófrekvenciás (RAUPP) orrsövény műtét 

Az alvás alatti endoszkópos vizsgálat vagy alvás endoszkópia során műtői körülmények között rövid, gyógyszeres altatás alatt lehetőség nyílik a felső légutak teljes hosszának a videó endoszkóppal elvégzett alapos áttekintésére, amellyel megállapítható, hogy mi okozza a horkolást, légzés kimaradást (duzzadt mandulák, orrsövényferdülés stb).

Az alvás alatti endoszkópos vizsgálatot követően együlésben elvégzett rádiófrekvenciás orrsövény műtét (RAUPP) során rádiófrekvenciás hőt alkalmaznak az orrsövény lágy szöveteire. A rádiófrekvenciás hullámok hatására a hő a rádiófrekvenciás hullámok útjában lévő sejtek szerkezetét felbontja, elpárologtatja. Ennek hatására az érintett szövetek összehúzódnak, megvastagodnak, és így az orrüregben szélesebb nyílás keletkezik. Ez a folyamat a légáramlást javítja, csökkenti az orrdugulást, és ezzel hozzájárul az alvásminőség javulásához.

A rádiófrekvenciás orrsövény műtét (RAUPP) a beteg számára minimális fájdalommal és kis megterheléssel jár, hiszen a rádiófrekvenciás hullámok alkalmazása miatt egy kíméletesebb technológiával, húzás, nyomás, sebzés és sebhely nélkül végezhető el a műtét.

Rádiófrekvenciás orrsövény műtét (RAUPP) elvégzése szükséges lehet, a horkolás esetén, illetve ha a beteg krónikus orrdugulással és alvászavarokkal, például alvási apnoéval küzd. Az orrdugulás és az alvászavarok gyakran összefüggenek, mivel az elzáródott légutak nehezítik a szabad légzést alvás közben.

A rádiófrekvenciás orrsövény műtét (RAUPP) elvégzésével:

  1. Csökken az orrdugulás és légzési nehézség: A műtét célja a szűkült orrüreg és légutak tágítása, ami jelentősen javíthatja az orrdugulást és a légzési nehézségeket. Ezáltal könnyebbé válik az oxigén beáramlása, ami fontos az alvás minőségének és az általános egészségnek javításához.
  2. Javul az alvásminőség: Az orrdugulás és a légúti obstrukció gyakran horkoláshoz és alvási apnoéhoz vezethet, amelyek zavarják az alvást és az alvás minőségét. A műtét során az orrsövény tágítása segíthet csökkenteni ezeket a tüneteket, és így javítani az alvásminőséget.
  3. Csökken az alvási apnoé és a horkolás
  4. Javul az életminőség: Az alvásminőség és az alvási apnoé tüneteinek enyhítése a nappali energiaszint és az életminőség javulásához vezethet. Az alvászavarok kezelése révén csökkenhet a fáradtság, a koncentrációs nehézségek és a hangulati ingadozások.
A Déli Klinikán elvégzett rádiófrekvenciás orrsövény műtét előtt magánkórházunk fej-nyak sebész szakorvosa az előzetes fül-orr-gégészeti szakorvosi vizsgálat során a beteg fizikális vizsgálata mellett áttekinti a beteg kórelőzményét (korábbi és jelenlegi betegségeit, kezeléseit, műtéteit), részletesen elmagyarázza a rádiófrekvenciás orrsövény műtét menetét és a javasolt műtéti érzéstelenítés típusát
  • Ultramodern fej-nyak sebészeti központunkban minden műtéti beavatkozás egyedi és személyre szabott, azaz az alkalmazott műtéti technológia változhat a panaszok és az elváltozások súlyosságától, kiterjedésétől, a beteg általános állapotától, társbetegségeitől, preferenciáitól, a fej-nyak sebész szakorvos szakmai javaslataitól, preferenciáitól és egyéb tényezőktől is
  • A rádiófrekvenciás orrsövény műtét során alkalmazott fájdalomcsillapítás, műtéti érzéstelenítés megválasztásánál klinikánk fej-nyak sebész és aneszteziológus szakorvosai az elváltozás(ok) súlyossága (kiterjedése) mellett figyelembe veszik a beteg egyéni érzékenységét és a beteggel történt egyeztetés alapján határozzák meg a műtéti fájdalomcsillapítás és érzéstelenítés módját.

Miért érdemes a Déli Klinika rádiófrekvenciás orrsövény műtétjét választani?

Mert

  • a speciális szaktudással és jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkező fej-nyak sebész szakorvosaink által
  • magánkórházunk ultramodern technológiával felszerelt fej-nyak sebészeti műtéti részlegén elvégzett rádiófrekvenciás orrsövény műtéttel lehetővé válik
  • a tünetek gyors csökkentése, megszüntetése
  • minimális fájdalommal és kis megterheléssel, hiszen a rádiófrekvenciás hullámok alkalmazása miatt egy kíméletesebb technológiával, húzás, nyomás, sebzés és sebhely nélkül végezhető el a műtét
  • rövid klinikai tartózkodással (a műtéti beavatkozást követő komplex ellátással)
  • gyors regenerációval és műtét utáni felépüléssel.


IDŐPONTFOGLALÁS MŰTÉT ELŐTTI ÁLLAPOTFELMÉRÉSRE, SZAKORVOSI VIZSGÁLATRA

Hogyan érdemes/szükséges felkészülni a rádiófrekvenciás orrsövény műtétre?

  1. Konzultáljon a műtétet végző szakorvossal és a műtéti érzéstelenítést végző aneszteziológus szakorvossal a műtét és a műtéti érzéstelenítés, altatás részleteiről, a várható eredményekről és a lehetséges kockázatokról. Annak érdekében, hogy szakorvosaink az Önnek legmegfelelőbb műtéti vagy egyéb kezelési megoldást javasolhassák kérjük, hogy a fül-orr-gégészeti, aneszteziológiai szakorvosi vizsgálat előtt pontosan rögzítse bioinformatikai rendszerünkben az egészségügyi adataira vonatkozó információkat. A szakorvosi konzultáció(k) során tegye fel a műtétre/műtéti érzéstelenítésre vonatkozó kérdéseit és kérdezze meg, hogy milyen specifikus utasításokat szükséges követnie a műtét előtt.
  2. Gyógyszerek és étrend: szakorvosaink részletesen elmagyarázzák és javaslatot tesznek a műtét előtt szükséges gyógyszeres kezelésre, így fontos, hogy pontosan rögzítse, hogy milyen gyógyszereket szed rendszeresen, mert néhányat le kell állítani a műtét előtt. A szakorvos javaslatot tesz a műtét előtti étkezésre is.
  3. A dohányzás és az alkohol fogyasztás elkerülése: Ha dohányzik vagy alkoholt fogyaszt, fontos, hogy legalább néhány héttel a műtét előtt hagyja abba, mert mind a dohányzás, mind pedig az alkohol fogyasztás lassíthatja a gyógyulást és növelheti a komplikációk kockázatát.

IDŐPONTFOGLALÁS MŰTÉT ELŐTTI ÁLLAPOTFELMÉRÉSRE, SZAKORVOSI VIZSGÁLATRA



Hogyan lehet elősegíteni a rádiófrekvenciás orrsövény műtét utáni felépülést?

                  • Fontos, hogy pontosan kövesse a nőgyógyász szakorvosi utasításokat a sebápolás, a gyógyszerek szedése és az utókezelés tekintetében. Ne mulassza el a műtétet követő kontroll vizsgálatot!
                  • Pihenjen: Fontos, hogy pihenjen és adja meg a testének a szükséges időt a gyógyuláshoz. Kerülje a nehéz fizikai tevékenységeket és a túlzott terhelést.
                  • Kímélje a műtéti területet: Kerülje a műtéti terület dörzsölését vagy erős nyomását. Tartsa tisztán és szárazon a sebet, és pontosan tartsa be a szakorvos, vagy az ápoló utasításait a sebápolással kapcsolatban.
                  • Fokozatosan kezdje újra az étkezést: Kezdetben folyékony, pépes, könnyű ételeket fogyasszon és fokozatosan térjen vissza a normális étrendhez az orvos utasításai szerint. A műtét után fontos, hogy egészséges és kiegyensúlyozott étrendet kövessen, amely tartalmazza a szükséges tápanyagokat és rostot. Kerülje a zsíros és fűszeres ételeket, amelyek emésztési problémákat okozhatnak.
                  • Kerülje a dohányzást és az alkoholfogyasztást: A dohányzás és az alkoholfogyasztás káros hatással lehet a gyógyulásra. Próbálja meg elkerülni ezeket az egészségtelen szokásokat a műtét után.

                  Mindig konzultáljon a műtétet végző szakorvossal, illetve az ápoló személyzettel a pontos utasításokról és az egyéni javaslatokról a rádiófrekvenciás orrsövény műtét utáni felépülésre vonatkozóan!

                  IDŐPONTFOGLALÁS MŰTÉT ELŐTTI ÁLLAPOTFELMÉRÉSRE, SZAKORVOSI VIZSGÁLATRA

                  Árak

                  Kombinált alvás alatti endoszkópos vizsgálat és RAUPP-orrsövény műtét

                  480 000 Ft-tól

                  Azonnali online
                  időpontfoglalás

                  Fül-orr-gégészet

                  alap fül-orr-gégészeti szakorvosi vizsgálat

                  35 000 Ft

                  Fül-orr-gégészet

                  fül-orr-gégészeti kontroll szakorvosi vizsgálat*

                  30 000 Ft

                  Azonnali online
                  időpontfoglalás

                  Tudjon meg többet a Déli Klinikáról